Quotes

Kína dominanciára törekszik a high-tech területén (is) – Innovációs különbségek számokban és kultúrában

Kína dominanciára törekszik a high-tech területén (is) – Innovációs különbségek számokban és kultúrában
Eredeti: Power in Numbers: China Aims for High-Tech Primacy [The New York Times, Dec 5, 2011]

A helyszín Peking, egy jellegtelen konferenciaterem. Az előadó, Vu Dzsian-ping hatalmas csiszolt üvegfal előtt áll. Elfordít egy kapcsolót, erre az üveg áttetszővé válik, és megjelenik rajta egy impozáns hálózati műveleti központ, tele nagy számítógépes kijelzőkkel. Kína és a világ térképét mutatja, hajszálpontosan megjelölve a következő generációs internet, az IPv6 kínai kapcsolódási pontjait.

Kínában már majdnem kétszer annyian használják az internetet, mint az Egyesült Államokban, és Vu Dzsian-Ping – számítógép-tudós, a kínai oktatási és kutatási hálózat igazgatója – azt szemlélteti, hogy az új protokoll telepítésében az ázsiai nemzet gyorsabban halad, mint bármelyik másik állam a világon.

Az IPv6 elődjénél jóval fejlettebb biztonsági és adatvédelmi beállításokat tartalmaz, de sokkal fontosabb, hogy az új protokoll révén nagyságrendekkel több IP-cím osztható ki, miközben a jelenlegi (IPv4-es) internetcímek gyakorlatilag elfogytak.

“Kínának át kell térnie az IPv6-ra – hangsúlyozza Vu. – Az Egyesült Államokban sokan nem hiszik, hogy ez sürgős volna, de mi meg vagyunk győződve róla.”

Ha viszont a következő generációs internet már megérkezett Kínába, vajon a számítástechnika jövője is ott formálódik? – teszi fel a kérdést a The New York Times helyszíni tudósítója.

Sok egyesült államokbeli szakember szerint nagyon is. Mivel rendelkezésére áll az olcsó munkaerő, Kína a számítógépek és fogyasztói elektronikai termékek területén immár a világ meghatározó gyártója. A virágzó gazdaság és a növekvő technológiai infrastruktúra pedig hatalmas tolóerőt jelent a következő generációs számítástechnika élvonala felé.

Több mint nemzeti büszkeség

Kína esetében a számítástechnikai központok fejlesztését nem egyszerűen a nemzeti büszkeség motiválja, hanem az egyfajta kísérlet arra, hogy megfelelő alapot teremtsen az innovatív kínai vállalatok számára, és átalakítsa a technológiai struktúrát, új irányba mozdítva el a világ asztali PC-inek összeszerelésétől.

“Ne higgyük azt, hogy nem születhet meg a kínai Steve Jobs – figyelmeztet Clyde V. Prestowitz Jr., az Economic Strategy Institute elnöke. – Az innovációnak különböző formái vannak, mi pedig hajlamosak vagyunk egyenlőségjelet tenni az innovációs és a garázsból induló, ötletekre építő cégek közé. Van azonban egy másik formája is az innovációnak, amely az eredmények folyamatos javulását eredményezi. Ebben mi nem vagyunk jók – ők viszont azok.”

Ezt a nézőpontot nem mindenki osztja, mindazonáltal más szakértők is arra figyelmeztetnek, hogy hiba lenne alábecsülni a gyors haladáshoz rendelkezésre álló kínai kapacitásokat.

“Amikor 1978-ban először jártam Kínában, azt láttam, hogy a munkások varrótűvel fűzik fel a számítógép-memóriákat – emlékszik vissza Patrick J. McGovern, az International Data Group alapítója, aki az elsők között fektetett be az egyik legsikeresebb kínai internetes cégbe, a Tencent Holdingsba. – Mostanra felgyorsult az innováció, és a jövőben egy sor okostelefon és táblagép szabadalmának már kínai szakemberek lesznek a tulajdonosai.”

Újfajta kihívás

Hat évtizedre visszatekintve – egészen az Eniacig, az első elektronikus számítógépig – az Egyesült Államok határozta meg mind a tempót, mind az utat a modern számítástechnika és a kommunikáció számára. A mainframe-től az iPhone-ig, az Arpanettől a WiFi-ig minden innováció amerikai volt.

Multikulturális olvasztótégelyként létrejött a Szilícium-völgy, amelynek dominanciáját egészen az 1980-as évekig senki sem fenyegette. Akkor Japán – legalábbis úgy tűnt – egy időre átvette az irányítást a félvezető- és számítógép-iparban, egészen addig, amíg a szigetország gazdasága hanyatlani nem kezdett.

Ma Kína egészen másfajta kihívást jelent. Míg a japán gazdaság motorja már régóta az export, Kína hamarosan a világ legnagyobb belső piacává válik az internetes kereskedelem és a számítástechnika területén egyaránt.

A kínai technológia erejére a világ 2010 végén kapta fel a fejét, amikor egy időre a kínai Tianhe-1A [kép] lett a világ leggyorsabb szuperszámítógépe. Bár amerikai processzorokkal készült, és teljesítményét hamarosan felülmúlta egy japán gépé, egyértelműen bizonyította, hogy a kínaiak világszínvonalú számítástechnikai tervezésre képesek.

Aztán tavaly októberben egy másik kínai szuperszámítógép, a Sunway Bluelight MPP áttörte a petaflop – a másodpercenkénti trillió számítási művelet – jelentette akadályt, és ezáltal a világ 20 leggyorsabb számítógépének egyike lett.

Ennek a gépnek a hírét még elődjénél is nagyobb meglepetéssel fogadta a világ. Egyrészt azért, mert kínai mikroprocesszorokra épült, másrészt azért, mert jelentős előrelépést ért el az alacsony fogyasztású működésben. Ami arra utalhat, hogy a kínaiak már most jelentős előnyre tettek szert a “teljesítmény per watt” versenyben – márpedig az energiahatékony számítástechnika alapvető fontosságú lesz a következő generációs, úgynevezett exascale szuperszámítógépek megalkotásakor.

Ezek a számítógépek ezerszer gyorsabbak lesznek a jelenlegieknél, megjelenésük a tervek szerint az évtized végére várható. A kínai kormány szuperszámítógép-befektetései az amerikai szakemberek szerint is kifizetődnek.

Akadályok a dominancia előtt

Tavaly egy interjúban Ven Csia-pao kínai miniszterelnök hangsúlyozta, hogy országa elkötelezett a “tárgyak internetének” létrehozásában.

Az otthonok és az intelligens villamosenergia-hálózatok összekapcsolása meghatározó elv a következő generációs internet kialakításakor az Egyesült Államokban is. És ez együtt jár a “mindenütt jelenlévő számítástechnika” gondolatával; azzal, hogy a számítási teljesítmény átalakítja az olyan mindennapi eszközöket, mint amilyenek az okostelefonok vagy a digitális zenelejátszók.

De Kína úgy törekszik dominanciára, hogy közben alig kelljen akadályokat leküzdenie. Az ország messze elmaradt attól az egy évtizede tett kijelentéstől, hogy a világ vezető hatalma legyen a félvezetőiparban, a számítógépekhez szükséges chipek túlnyomó többségét pedig továbbra is importból szerzi be. A legjobb kínai chipgyártók két-három generációnyira lemaradva követik a világ vezetői cégeit (mint az Intel vagy a tajvani TSMC).

Az ázsiai óriás nagy gyengeségének bizonyulhat ugyanakkor a túlzott kormányzati ellenőrzés is, és a kínai innovációt fékezheti a szellemi tulajdon védelmének viszonylagos hiánya – ez visszatarthatja a vállalkozó kedvűeket attól, hogy új területekre merészkedjenek.

Átköltözött a Szilícium-völgy

Mindazonáltal aligha kérdéses, hogy a kínai ipar szerkezete egyre inkább innováció orientált. Idén nyáron Dieter Ernst, az East-West Center főmunkatársa arról számolt be egy amerikai kongresszusi bizottság előtt, hogy a szabadalmak számát tekintve Kína már megelőzte Dél-Koreát és Európát, lényegében felzárkózott az Egyesült Államok és Japán mögé.

Sőt jelenleg Kínáé a világ második legnagyobb kockázatitőke-piaca: 7,6 milliárd dollárra nőtt a 2005-ös 2,2 milliárd dollárról, miközben – Rebecca A. Fannin, a Startup Asia című új könyv szerzőjének adatai szerint – az amerikai kockázatitőke-piac lényegében stagnált.

A Stanford Egyetemen futó, a régiók innovációját és vállalkozásait feltérképező program kutatói a közelmúltban 769 befektető cég 2203 kínai vállalatot érintő beruházási aktivitását vizsgálták, és a Szilícium-völgyre emlékeztető jeleket tapasztaltak. A vizsgálatot irányító Marguerite Gong Hancock – a Stanford Graduate School of Business professzora – szerint ugyanezek a cégek voltak sikeresek a Szilícium-völgyben is, csakhogy most átültetették szakértelmüket Kínába.

Hátborzongatóak a hasonlóságok a Szilícium-völggyel. “A buborék kialakulásához szükséges minden tünet jelen van – állítja Anne Stevenson-Yang, a technológiai beruházások piackutatásával foglalkozó J. Capital Research társigazgatója. – És ez a bizonytalanság igen nyugtalanító.”

Előny a kulturális különbség

Ugyanakkor mindenki egyetért abban, hogy a kínai vállalkozókat olyan munkamániás kultúra jellemzi, amely egyedülálló a világon.

“Ahhoz képest, amit az öt kínai startup elindításánál tapasztaltam, a Szilícium-völgy meglehetősen kényelmes és lassú hely volt – húzza alá Tom Melcher, egy vállalkozó, aki egy évtizeddel ezelőtt Kaliforniát hátrahagyva költözött a kínai fővárosba. – Pekingben, ha valaki meg akar keresni egy vezérigazgatót pénteken este fél 8-kor, biztos lehet benne, hogy az irodájában találja.”

McGovern még egy szempontot említ. Mint mondja, az Egyesült Államokban gyakran keresik fel elbizakodott vállalkozók, és sértődötten távoznak, amikor ő nincs lenyűgözve az ötleteiktől. A kínaiak egészen másképp kezelik az ilyen szituációkat.

“Eljönnek hozzám, hogy megmutassák a mandarinról angolra és vissza fordító szoftverüket – meséli. – Ilyenkor azt mondom nekik: nem hiszem, hogy ennek lenne piaca, mert túl nehéz a szellemi tulajdon megvédése.” Ahelyett viszont, hogy elköszönnének egymástól, megkérdezi: nem érdekelné-e őket egy másik ötlet, amelybe a cég befektetést fontolgat? Ilyenkor nagyon gyors és rövid a reakció: meg lehet gazdagodni belőle? Amikor pedig erre azt a választ kapják, hogy jó az esély, egy percig sem haboznak, hanem rávágják: “Oké, megcsináljuk!”

Forrás: MTI Press, 2012. január 25.

Lásd még: State of the Art [The New York Times, Dec 5, 2011]
A snapshot of the rapidly changing world of computing, communications and technology.

Háttér információk saját kigyűjtésemben:

China becoming the lead market for mobile Internet in 2012/13 [Experiencing the Cloud, Dec 1, 2011 – Jan 16, 2012]
The new, high-volume market in China is ready to define the 2012 smartphone war [Experiencing the Cloud, Jan 6, 2012]
Shrinking capital investment in the worldwide LCD industry [Experiencing the Cloud, Jan 2 – Feb 6, 2012]
Good TD-LTE potential for target commercialisation by China Mobile in 2012 [Experiencing the Cloud, July 13, 2011 – Feb 8, 2012]
TD-SCDMA: US$3B into the network (by the end of 2012) and 6 million phones procured (just in October) [Experiencing the Cloud, Oct 18, 2011 – Jan 16, 2012]
IMT-Advanced (4G) for the next-generations of interactive mobile services, China is triumphant [Experiencing the Cloud, Oct 24, 2010 – May 30, 2011]
Could China close the gap in mobile Internet? It should! [Experiencing the Cloud, July 21 – Oct 21, 2010]
ICT Top-100 in Mainland China and the #1 Huawei [Experiencing the Cloud, June 4, 2011]
The ZTE way of capitalizing on the LTE opportunity [Experiencing the Cloud, Dec 20, 2011 – Jan 16, 2012]
Be aware of ZTE et al. and white-box (Shanzhai) vendors: Wake up call now for Nokia, soon for Microsoft, Intel, RIM and even Apple! [Experiencing the Cloud, Feb 21 – March 5, 2011]
OPhone 2.5 and beyond from Borqs for China Mobile [Experiencing the Cloud, Dec 5, 2011]
Hanvon – E-Ink strategic e-reader alliance for price/volume leadership supplementing Hanvon’s premium strategy mostly based on an alliance with Microsoft and Intel [Experiencing the Cloud, Dec 21, 2010]
Cloud Computing Strategy for Digital China: Taiwan is leading the way except IOT [Experiencing the Cloud, Nov 8 – Dec 30, 2010]
Be aware of mainland China and Taiwan stronger manufacturing links in ICT [Experiencing the Cloud, Sept 2, 2010 – Jan 5, 2011]
New high-tech and direct investment relationships between the US and China? [Experiencing the Cloud, Aug 19, 2011]
SOEs and state coexistence in China [Experiencing the Cloud, July 13, 2011 – Jan 31, 2012]
All of the Experiencing the Cloud posts tagged as ‘China’ (including the above ones as the most important)

További aktuális MTI információk:

Több mint félmilliárd az internetfelhasználók száma Kínában

Sanghaj, 2012. január 16., hétfő (MTI) – Több mint 500 millió kínai használta a világhálót 2011 végén, minden második közülük mikroblogolt is – derül ki egy felmérésből.  

Az 513 millió főt is meghaladta a kínai internetezők száma 2011 végén – jelentette be hétfőn a kínai internet információs központ (CNNIC). Ez éves szinten 12,2 százalékos növekedést jelent, vagyis immár a teljes lakosság 38,3 százaléka kapcsolódik a kelet-ázsiai országban a világhálóra – áll a közleményben. Kína még így is jelentősen le van maradva az Egyesült Államoktól, ahol 78,2 százalékos az internet-penetráció, ugyanígy Dél-Koreától és Japántól is, ahol 77,3, valamint 75,5 százalék ez az arány. A CNNIC közleménye szerint a vidéki lakosság körében az elmúlt évben 8,6 százalékkal, 136 millióra nőtt a világhálóra kapcsolódók száma. Ugyanakkor az információs szakadék még mindig óriási: míg a pekingi lakosok több mint 70 százaléka rendelkezik netkapcsolattal, ez az arány a legszegényebb, dél-nyugat Kínában fekvő Kujcsou (Guizhou) tartományban mindössze 24,2 százalék. A kínai internetezők csaknem fele, mintegy 250 millió fő mikroblogolt 2011 végén, vagyis 2010-hez képest több mint négyszeresére nőtt a rövid üzenetek közélésére épülő szociális platformot használók száma. A két legnagyobb szolgáltató, a Sina és a Tencent 200-200 millióra teszi felhasználói számát. Okostelefonokon tavaly év végén már 356 millióan neteztek, 53 millióval többen mint az előző év végén.

Forrás: MTI

Ugrásszerűen megnőtt a mikrobloggerek száma Kínában, regisztrálniuk kell

Peking/Budapest, 2012. január 18., szerda (MTI) – Ugrásszerűen megnőtt Kínában a mikroblogot írók száma, tavaly megközelítette a háromszázmillió főt – írta honlapján a BBC brit közszolgálati adó kínai sajtójelentéseket ismertetve.

A kínai internet-felhasználók száma mára meghaladta az 500 millió főt az 1,3 milliárd fős ázsiai országban, akiknek közel fele alkalmazza a migroblogok szolgáltatásait – derült ki a Kínai Internetes Hálózat Információs Központjának legfrissebb felméréséből. A blogtér kivirágzásának egyik következménye, hogy a kormányzat egyre inkább megköveteli a blogolóktól, hogy a valódi nevükön regisztráljanak – állapította meg a szerdai The Guardian című brit lap.

Az újság idézte a kínai tájékoztatási minisztert, aki elmondta: kísérletképpen bevezették a mikroblogot írók kötelező regisztrációját Pekingben, Sanghajban, Tiencsinben (Tianjin), Kuangcsouban (Guangzhou) és Sencsenben (Shenzhen). Ha a kísérlet sikeresnek bizonyul, más országrészekre is kiterjesztik ezt a szabályozást.

“A mikroblog egy új típusú média, amelyen keresztül gyorsan terjedhet az információ, (ezért) jelentős hatású. Tömegekhez jut el, és képes lehet mozgósítani” – idézte Vang Csen (Wang Chen) minisztert a The Guardian.

A kínai tisztségviselő kifejtette: a robbanásszerűen terjedő mikroblogok a kormány segítségére is lehetnek abban, hogy a hatalom értesüljön a társadalmi viszonyok, a közvélemény alakulásáról. “Ugyanakkor szükség van az ellenőrzésre is, a társadalmi stabilitást aláásó híresztelések és a káros, például pornográf tartalmak terjedése miatt” – fűzte hozzá a miniszter.

http://www.bbc.co.uk/news/world-asia-china-16588487
http://www.guardian.co.uk/world/2012/jan/18/china-real-name-registration-microblogging?

Forrás: MTI

Mozgalmasan indult a holdújév Kínában

Szerencsi Ágnes, az MTI tudósítója jelenti:

Sanghaj, 2012. január 24., kedd (MTI) – Vásárlási és idegenforgalmi csúcsokat hozhat Kínában a hétfőn kezdődött arany hét, már az újév éjszakája rekordot hozott.

Vasárnapról hétfőre virradóra valószínűleg minden eddiginél több, mintegy tízmilliárd üzenetet küldtek mobiltelefonjaikról a kínai előfizetők. Több mint hétszázmillióan nézték idén is a központi televízió, a CCTV újévi műsorát, amelyet azonban hétfőn a kínai internetezők az elmúlt évek egyik legrosszabbjának bélyegeztek. A lifeng.com internetes oldal közvélemény-kutatásában részt vevő mintegy 350 ezer válaszoló 70 százaléka úgy fogalmazott: csalódott a műsorban. A Sina mikroblogon pedig a hétfő legnépszerűbb témája a műsor bírálata volt, a kommentek száma a nap végén a 70 milliót közelítette.

Forrás: MTI

Nem népszerű Kínában a “Vörös Pad”, a kommunista párt híveinek iPad-je

Szerencsi Ágnes, az MTI tudósítója jelenti:

Sanghaj, 2012. január 19., csütörtök (MTI) – Nem nyerte el a kínai közvélemény tetszését az táblagép, amelyet készítői elsődlegesen a kommunista párt hívei számára fejlesztettek ki.

A készülékhez ugyan bárki hozzájuthat, a forgalmazók hirdetéseikben “igazi vezetőknek és stratégiai döntéshozóknak” ajánlották a “Vörös Pad”-et (hongpaiyihao). A 9,7 colos átmérőjű, 1 gigabite RAM-mal, 16 gigabite memóriával rendelkező, érintőképernyős táblagépet a figyelmetlenebb szemlélők könnyen összetéveszthetik az Apple iPad-jével, ám a kínai gyártmány képernyője körül vörös csík húzódik. A két év kutatómunka eredményeként az év elejére elkészült táblagépet ráadásul “innovatív tervezésének, sajátságos készítési módjának és funkcióinak sokasága miatt” nemzeti szabadalomként jegyezték be – írja a termékről a Baidu keresőóriás internetes enciklopédiája.

Mi teszi a masinát egyedivé? Elsősorban a személyre szabott alkalmazások, így az Angry Birds és a Skype helyett olyan szolgáltatások futnak, mint “A vezető káderek nemzeti adatbázisa”, “A dinamikus központi vezetés” vagy a “Napi döntéshozás”, de ott van a gépen a Kínai Kommunista Párt hivatalos napilapjának ikonja, mely a legfrissebb híreket egy kattintásnyi közelségbe hozza. Az ajándékozás hagyományos időszaka, a kínai újév előtti debütálásra szánt “Vörös Pad” ára – valószínűleg az általa kínált “több mint 70 prémium szolgáltatásnak” köszönhetően – 9999 jüan, azaz csaknem 400 ezer forint. Ez több mint kétszerese a 16 gigabite-os Apple iPad 2 árának. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy elér-e valaha is majd az átlag kínai fogyasztókhoz a speciális táblagép, a közvélemény ugyanis komoly fenntartással fogadta a készüléket, amelynek hirdetései azután le is kerültek a kínai honlapokról.

A Sina mikroblogon kommentelők csípősen arról írtak, hogy a drága ajándékot “az adófizetők pénzéből egymásnak vásárolhatják meg a párttagok”. Mások a felső vezetés játékszerének tartják a készüléket, és ennek kapcsán az óriási jövedelmi különbségek miatt háborognak.

Forrás: MTI

Megnyílt a Huawei ellátó központjának cserkúti egysége

Pécs, 2012. január 31., kedd (MTI) – Megnyílt a Huawei Technologies Hungary Európai Ellátó Központjának új egysége a Pécshez közeli Cserkúton kedden.

Kao Csien (Gao Jian), a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete a megnyitó ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: a Huawei az egyik olyan cég, amely reprezentálja Kínának a világ felé való nyitását, pécsi, cserkúti jelenléte pedig fontos része Magyarország és Kína gazdasági együttműködésének.

A Huawei-t méltatva emlékeztetett rá, hogy a cég 1987-ben, mindössze 3 ezer dollár tőkével alakult, régi gyárakban kezdte tevékenységét, s 25 év alatt a világ egyik legnagyobb informatikai beszállítójává vált. Célja a profitszerzésen túl, hogy működéséből Magyarországnak, azon belül Pécsnek is előnye származzon, ezért nyereségének egy részét visszaforgatja.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint az, hogy a Huawei korábbi beszállítója, az Elcoteq csődje után Pécs térségében maradt, jelzi: a kínai távközlési vállalat partnerének tekinti a várost, bízik benne, s ez biztosítja a termelés folytatását.

A politikus azt mondta: Pécs vezetése eltökélt a város gazdaságának talpra állításában, megerősítésében, s ebben a törekvésben a Huawei is jelentős szerepet vállalt. Úgy vélte, a baranyai megyeszékhely gazdaságának alapját az új technológiák jelentik, s Pécsnek minden adottsága megvan ahhoz, hogy megteremtse az ehhez szükséges gazdasági, ipari hátteret.

A Huawei 2005-ben jelent meg Magyarországon. Európai ellátó központot hozott létre, ahonnan Afrikába is szállít termékeket. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen korábban az Elcoteq, 2011 végétől pedig a csődbe ment finn cég épületeit hasznosító Flextronics szereli össze termékeit.

Gavin Daj (Gavin Dai), a Huawei magyarországi leányvállalatának ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: Cserkúton havonta 500, a jövő hónaptól 2.000, év végén várhatóan 5.000 optikai átviteli egység, hálózati kommunikációs termék készül. Az évi több száz millió dollár értékű áru előállításához a Flextronics jelenleg 100, év végére 300 embert alkalmaz. Az dolgozók száma a Flextronics más megrendeléseinek köszönhetően év végére elérheti a 800-at.

Andreas Kalborg, a Huawei Technologies Ellátó Hálózatának alelnöke arról szólt, hogy a Huawei a nagyobb precizitás és a gyorsabb szállítás érdekében hozta létre nagy ellátó központjait, Kínán kívül Magyarországon, Brazíliában, Mexikóban és Indiában. Magyarország mellett a jó szakemberek, az országos és helyi vezetők támogatása, s a jó logisztikai hálózatnak köszönhetően döntöttek.

A világszinten 120 ezer alkalmazottat foglalkoztató Huawei dinamikusan növekedett az elmúlt években, termelését 2006-hoz képest 2009-re megháromszorozta. A cég 2009-ben 21,8, 2010-ben 28, tavaly 34 milliárd dollár bevételt ért el, tavalyi nyeresége 1,7 milliárd dollár volt. A Huawei-termékek a világ lakosságának harmadát szolgálják ki, az 50 legnagyobb távközlési szolgáltató közül 45 tartozik a kínai távközlési világcég ügyfelei közé.

A Huawei korábban arról is tájékoztatott, hogy a magyarországi termelésből származó bevétele a 2009-es 300 millió, a 2010-es 600 millió és az idei 1,2 milliárd bevétel után jövőre várhatóan eléri a 3 milliárd dollárt. Az elsősorban indirekt alkalmazottak száma pedig a mostani ezerről 3 ezerre nő.

Forrás: MTI

NYT: veszélyes munkahelyeken gyártják az Apple-termékeket Kínában

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:

Washington, 2012. január 26., csütörtök (MTI) – Veszélyes, egészségre ártalmas környezetben, embertelen munkakörülmények között dolgoztatják gyakran Kínában a világ legnagyobb és legsikeresebb vállalata, az Apple beszállítónak alkalmazottjait – írta csütörtöki számában a The New York Times.

A munkások hosszan túlóráznak, olykor a hét minden napján dolgoznak, és túlzsúfolt szállásokon laknak. Sokan arra panaszkodnak, hogy olyan sokat kell állniuk a műszakban, hogy utána nehezükre esik a járás. Az Apple-termékek előállításában gyerekmunkásokat is alkalmaznak, a cég egyes beszállítóinál pedig szabálytalanul szabadulnak meg a veszélyes hulladéktól, és meghamisítják a könyvelést. A lap állításait a munkások és jogvédők vallomásaira, valamint a cégek által közzétett adatokra alapozta.

A The New York Time szerint két évvel ezelőtt az Apple egy kelet-kínai beszállítójának 137 munkása szenvedett el sérüléseket, miután azt az utasítást kapták, hogy egy mérgező vegyi anyaggal tisztítsák az iPhone-ok képernyőit.

Tavaly hét hónap alatt két robbanás is történt kínai iPad-gyárakban, köztük a májusi csengtui balesetnek négy halálos áldozata volt. Az Apple-t előre figyelmeztették, hogy a csengtui üzemrészleg balesetveszélyes.

A lap szerint az Apple mellett más elektronikai óriások beszállítói is aggasztó körülmények között dolgoztatják alkalmazottjaikat. Az érintettek között van a Dell, a Hewlett-Packard, az IBM, a Lenovo, a Motorola, a Nokia, a Sony, a Toshiba és mások.

Az Apple beszállítóit egy magatartási kódex elfogadására kötelezi, amely rögzíti egyebek mellett a foglalkoztatás alapszabályait, a munkavédelmi előírásokat és egyéb kérdéseket. Mégis, az előírások éves felülvizsgálatai során kiderült, hogy a beszállítók több mint a fele 2007 óta a kódex legalább egy pontját megsérti, néha a törvényt is megszegi. Az alvállalkozók a legtöbb esetben munkafeltételekre vonatkozó előírásokat sértették meg.

“Tudomásunk volt róla, hogy több gyárban már négy éve munkaügyi visszaéléseket követnek el, de a termelés továbbra is folyik bennük” – nyilatkozta a lapnak név nélkül az Apple egyik volt vezetője.

“Hogy miért? Azért, mert a rendszer nekünk dolgozik. A beszállítók már holnap mindent megváltoztatnának, ha az Apple azt mondaná nekik, hogy nincs más választásuk.”

“Ha az iPhone-ok fele meghibásodna, gondolja, hogy az Apple azt négy éven át annyiban hagyná?” – tette fel a költői kérdést a névtelenül nyilatkozó volt bennfentes.

Az Apple nem kívánta kommentálni a The New York Times írását.

A lap egy nappal az után publikálta beszámolóját, hogy az Apple szerdán közölte: történetének legjobb negyedévét zárta. Az iPhone- és az iPad-eladások megduplázódtak; az előbbiből 37, az utóbbiból pedig 15,5 millió darabot adtak el.

Az Apple az elmúlt három hónap alatt 46,3 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, amiből a nyereség 13,06 milliárd dollár, ami szintén a kétszerese a korábbi adatnak.

Forrás: MTI

Ezrek akarnak a Foxconnak dolgozni Kínában

Sanghaj, 2012. február 2., csütörtök (MTI) – Az embertelen munkakörülményekről szóló hírek ellenére is több ezren álltak órákon át sorba a héten munkáért a Foxconn kínai gyárainál.

Több ezer munkát kereső kínai regisztrált hétfőn a közép-kelet-kínai Honan (Henan) tartomány fővárosában, Csengcsouban (Zhengzhou) a tajvani Foxconn aznapra meghirdetett toborzásán – írja a tajvani China Times napilap. A jelentkezők több száz méteres tömött sorokban vártak, órákon keresztül, sokan késő éjszakáig. A Foxconn tavaly jelentette be, megduplázza munkásainak számát, elsősorban az iPhone-ok gyártásának felgyorsítása miatt. A vállalat 1.650 jüan (58.000 forint) kezdő fizetést ajánl, ami később a hirdetés alapján 2.400-3.200 jüanra (85.000-113.000 forint) nőhet, ezen túl ingyen szállást és étkezést biztosít a dolgozóknak. Szintén több ezren jelentek meg kedden a dél-kínai Sencsen (Shenzhen) városában megtartott toborzáson, ahol egy nap alatt mintegy ötezer új munkást vett fel a vállalat.

“A cég garantálja a fizetést, nekem ez elég” – fogalmazott az aspiránsok egyike. A cég itt 1.750 jüan (62.000 forint) havi bért és szállást kínált a munkát keresőknek. A jelentkezőket nem tántorították el az elmúlt évek híradásai, melyek szerint a Foxconn embertelen körülmények közt, egészségre ártalmas környezetben dolgoztatja munkásait, akik közül a sencseni gyárban 2010-ben 18-an kíséreltek meg öngyilkosságot. A múlt héten a The New York Times közölt több írást a munkakörülményekkel kapcsolatosan. A szerzők azt állították: a dolgozókat fizikai határaikat súrolva túlóráztatják, szállásaik túlzsúfoltak, s a gyárakban gyermekeket is dolgoztatnak.

Forrás: MTI

Sikerrel zárult tárgyalások a Foxconn-nál

Szerencsi Ágnes, az MTI tudósítója jelenti:

Sanghaj, 2012. január 13., péntek (MTI) – Sikerrel zárult a tárgyalás a tajvani Foxconn és a vállalat kelet-kínai Vuhan (Wuhan) városában lévő gyárának alkalmazottai között – jelentette be a cég, így nyilván elhárult a veszély, hogy tömeges öngyilkosságot hajtanak végre a múlt hét óta sztrájkoló dolgozók.

Legalább másfél száz alkalmazott múlt hét közepén szüntette be a munkát, miután a Foxconn elutasította fizetésemelési kérelmeiket. A dolgozóknak azt ajánlották, vagy maradnak változatlan bérért, vagy felmondanak és egy havi kárpótlással távozhatnak. Legtöbben az utóbbi lehetőséget választották, a Foxconn azonban indoklás nélkül visszavonta a kompenzációra tett ígéretét. A munkások tiltakozásul a gyártóegység épületének tetejére vonultak és tömeges öngyilkossággal fenyegették meg a cég vezetését. Elszántságukat és a helyzet súlyosságát mutatta, hogy a város polgármesetérenk személyes hozzájárulása volt szükséges ahhoz, hogy a dolgozók lejöjjenek a tetőről. Az érintettek nagy része a tárgyalások után újra felvette a munkát, 45-en ugyanakkor inkább a felmondás mellett döntöttek. Az esetet követően a Microsoft bejelentette: vizsgálatot indít a gyárban dolgozók munkakörülményeinek feltárására. A többek között az Apple-nek, a Microsoftnak és a Hewlett-Packardnak beszállító cég 2010-ben került az újságok címlapjára, abban az évben ugyanis a vállalat sencseni (Shenzhen) gyárának 18 dolgozója kísérelt meg öngyilkosságot, közülük 14-en sikerrel is jártak. A munkások a rendkívül rossz munkakörülmények, az alacsony bérek és a kilátástalanság miatt folyamodtak a drasztikus lépéshez. Ezt követően a Foxconn igyekezett segíteni a helyzeten: megemelték a béreket, tanácsadó rendszert állítottak fel, a dolgozókkal pedig nyilatkozatot írattak alá, melyben azok megígérik, nem fognak öngyilkosságot elkövetni. A cég most egyes gyártósorokon robotok alkalmazását fontolgatja az ott dolgozók fizikai és szellemi terhének enyhítésére.

Forrás: MTI

Feltöltve 2012. február 9. csütörtök Szerző: Nacsa Sándor

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: