Links

Nokia-Microsoft általában és fejlesztői szempontból

In Új kínálat/stratégia on 2011. február 25. péntek by Nacsa Sándor Címkézve: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Figyelem! A “Szoftver aktualitások” jegyzetekben senki se számítson arra, hogy egyvalami mellett teszem le a voksomat, még akkor sem, ha egy adott jegyzetben foglalt, mindenre kiterjedő, részletes elemzés alapján ez ilyen benyomást keltene. Ld. LEGYEN TÖBB NYERŐ IS!

Úgy általában, de különösen fejlesztői körökben felmerül február 11-e, a Microsoft mobiltelefon stratégiájának Nokia stratégiaként is való megjelenése óta az a kérdés, hogy mit változtat mindez az eddigieken? Az alábbiakban ennek részletes elemzését lehet megismerni, melynek végeredménye különösen fejlesztői szempontból meglepő. Nem kevesebbről van ugyanis szó, mint arról, hogy az eddig csak saját erőire támaszkodó Microsoft minden vonatkozásban megnyerte magának a Nokia okostelefonok (de nem az ennél egyszerűbb, mobiltelefonok) piacát, sőt saját erőihez sikerült csatolnia mindazt, amit a Nokia teljes ökoszisztémája képvisel.
Követő bejegyzés: Nokia Lumia (Windows Phone 7) érték kínálat (2011. október 26.)

Bevezető áttekintés

A Microsoft valahogy így ábrázolja a két cég erőinek egyesítését:

Darabszámokra lefordítva (noha ez az összefogás hihetelen leegyszerűsítése, ld. a fenti ábrát, hogy mi minden jön még szóba ebben az összefogásban) ez nem kevesebb, mint a 2011-re eddig elképzelhetőnek tartott 20 milliónyi Windows Phone 7 éves eladás egy nagyságrenddel való megnövelése két év távlatában, hiszen a Nokia Symbian telefonjainak éves forgalmi szintjét (run-rate-jét) már 2011-ben 120 millióra teszik és ezt kb. két éven belül Windows Phone telefonok fogják kiváltani (miközben a már eddigi, ugyan nem Nokia szintű kizárólagossággal csatlakozott partnerektől – Samsung, HTC, LG és Dell – is jelentősen növekedni fognak az ilyen eladások). A Windows Phone 7 Silverlight-os technológiájával dolgozó fejlesztők ezzel hihetetlen alkalmazási, sőt platformfejlődési potenciálhoz jutnak.

Így nem csak a WP7-el eddig nem foglalkozó Microsoft-os fejlesztőknek, hanem úgy a Symbian-os fejlesztőknek, mint minden más, eddig sem Microsoft-os, sem Symbian-os fejlesztőnek érdemes minél előbb bekapcsolódnia a Silverlight-os fejlesztések világába.

Az alábbiakból ráadásul az is kiderül, hogy az eddig Symbian/Qt alapon dolgozó fejlesztők még hosszú ideig folytathatják a már megszerzett kompetenciájuk további használatát is, miközben a Silverlight-os világba való bekapcsolódással piaci lehetőségeik már a jövő év vonatkozásában jelentősen bővülnek. Nevezetesen (mivel sokan rosszul értelmezik ezen a vonalon a dolgokat, az alábbi részletekből viszont ez derül ki):
– A Qt még a Symbianon is addig él, amíg a Symbian, azaz még 2,5 év körül.
– A MeeGo-n pedig, a UX design pattern innováció sikerétől függően, még Nokia vonalon is ennél jóval tovább.
– Emellett a Qt-t élteti a Nokia-tól független, igen népes társaság is, amelyik változatlanul áll a MeeGo mögött (még a Nokia se hátrált ki csak a jelenlegi K+F költés 30%-ára esik vissza — nem azonnal, hanem hosszú, azaz ezen a kb 2,5 éves távon).

Friss információ:
Open Letter from Purnima Kochikar to Developer Community (2011. március 25.), mely szerint:

  1. A Symbian platform végét nem lehet előre megjósolni, mivel igen jelentős piacokon — Kína, India, Oroszország, Törökország — vezető pozíciót foglal el az okostelefon piacon, ezért idén nyártól kezdődően mind hardverben, mind szoftver és szolgáltatásokban megújul, beleértve egy új felhasználói élményrendszert is (UX).
  2. Általánosságban az átmeneti időszak a Windows Phone 7-re ugyan 2011 és 2012, ugyanakkor a fenti piacokon hosszabb ideig jelen lehet a Symbian platform a Windows Phone 7 mellett.
  3. A Qt-nek, mint mind a Symbian, mind a jövőbe irányuló MeeGo alapú lehetőségek fejlesztési platformjának, ennek megfelelően még biztosabb a jövője, mint azt az eredeti bejelentésben kommunikálni tudták. Ezt tovább erősítette az, hogy megállapodtak a Qt harmadik felek felé történő, kereskedelmi lincencelési üzletének eladásáról a Digia nevű cégnek, amely így saját erőforrásaival is hozzájárul majd a Qt további fejlesztéséhez. Megjegyzendő, hogy itt 3500 ügyfélről van szó a legkülönbözőbb beágyazott és desktop területekről. (A Qt mobil célú felhasználása természetesen marad a Nokia-nál.)

Nokia announces plans to transfer Symbian software activities to Accenture; Accenture to provide future smartphone ecosystem services to Nokia (2011. április 27.), aminek további lényege:

  1. 2011. végéig 3000 Symbian fejlesztő kerül át az Accenture-höz Kinában, Finnországban, Indiában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban. Ők kezdetben Symbian fejlesztőként dolgoznak, majd átképzésre kerülnek.
  2. Egyúttal Windows Phone Platform “mobility software, business and operational services” kínálatot fog majd nyújtani az Accenture a Nokia-nak és más partnereknek. Ennek korábbi előzménye volt, hogy 2009 októberében az Accenture megvásárolta a hasonló Symbian szolgáltatásokat nyújtó Nokia Professional Services üzletágát.

Nokia starts measures to align workforce and site operations with new strategy (2011. április 27.), aminek lényege:

  1. A fenti 3000 fős Symbian fejlesztői létszám áthelyezés mellett 2012 végéig további 4000 fő leépítése, főként Dániában, Finnországban és az Egyesült Királyságban.
  2. Egyidejűleg összevonásra (konszolidációra) kerülnek a cég kutatási és termékfejlesztési telephelyei.

Nokia announces next steps in transformation (2011. április 27.): ” The planned reductions will have the greatest impact on the Symbian and MeeGo R&D.” Továbbá a Nokia Siemens Networks (NSN) nélküli 65 ezres Nokia alkalmazotti létszám itt kerül említésre, ami — a fentiek értelmében — összességében 7000 fővel csökken majd, ami 11%-os létszámcsökkentést jelent.

Visszatérve a Windows Phone / Silverlight platformra: a magyar fejlesztők számára különösen aktuális és jó lehetőségről van szó, hiszen a Microsoft Magyarország éppen most kínálja a következőket:

A továbbiakra nézve igen fontos megjegyezni, hogy a fent említett, kiváló Silverlight 4 könyv teljesen feleslegessé tesz bármilyen Silverlight értékelést. Erre senki se számítson itt.  Akit a Silverlight szépsége (mert valóban szép és hatékony technológia) érdekel az nézzen bele a könyvbe (letöltési információ a fenti linken található jegyzetben).

Aki viszont nem akarna egy teljes könyvvel birkózni, hogy minél egyszerűbben szerezzen bizonyosságot annak a Mégis, mennyivel produktívabb WP7-en fejleszteni, mint más mobil platformokon? című bejegyzés alapján elérhető, sajnos angol nyelvű Just how productive is WP7 development compared to iOS, Android and mobile Web? című bejegyzést tudom csak ajánlani. Ebben Velvárt András Silverlight MVP arról számol be hogyan sikerült Árvai Zoltán, szintén Microsoft MVP-vel együtt mindössze másfél óra alatt majdnem készen lenniük egy ott kiadott feladattal, miközben a saját területükön hosszabb idejű tapasztalatokkal bíró Android, iOS és mobil web szintén 2-2 főből álló csapatai legfeljebb alkalmazásaik egyetlen lapjáig jutottak el. Ahogyan Velvárt András fogalmazott: “ebben óriási része volt a Silverlight fejlesztőeszközök hatékonyságának (is)”.

A címválasztás vonatkozásában megjegyezném továbbá, hogy mivel a cégnevek szintjén esik szó “fejlesztői szempontról”, ráadásul olyan esetben, amikor a két cég ökoszisztéma szintjén áll össze (miközben fejlesztői területeken addig két teljesen külön világot alkottak), akkor fejlesztői szempont már a két cég platformspecifikumok mentén való összeilleszkedése is, az pedig végképp, hogy a Nokia Microsofténál hazánkban jóval kevésbé ismert fejlesztői környezete (ehhez csatolva az ipari tervezést, dizájnt) pontosan mit jelent és mi annak a további perspektívája, kifutása?

Ezt az illeszkedést a Nokia termékportfóliója és az ahhoz kapcsolódó fejlesztési környezetek mentén a legegyszerűbb megejteni. A Microsoft portfólióba való illeszkedés bemutatása amúgy is legyen a Microsoft feladata. Annál is inkább, mert maga a piacon már négy hónapja létező és Magyarországon mindhárom mobil szolgáltatónál már kapható Windows Phone 7 termék bemutatása még igen sok kívánnivalót (51 találat) hagy maga után. Ezért a számos angol nyelvű (89.500 találat) WP7 információs oldalból a Windows Phone Newsroom-ot ajánlanám és az alábbi, mindössze 1 perc 21 másodperces videó megtekintését, mivel nem igényel angol tudást, mégis roppant illusztratív:

A Nokia termékportfólióját pedig ez az oldal mutatja be a legegyszerűbben, ha platformspecifikusan és a kapcsolódó fejlesztési környezetek vonatkozásában egyaránt látni akarjuk:

Erre építkezek tehát majd a továbbiakban.

Részletek

Széleskörű stratégiai együttműködés egy új globális mobil ökoszisztéma kialakítására – ez az új, február 11-én bejelentett Nokia-Microsoft kapcsolat lényege:

[Akit más és jóval szélesebb összefüggésekben is érdekel a Nokia-Microsoft összefogás az olvassa el a Be aware of ZTE et al. and white-box (Shanzhai) vendors: Wake up call now for Nokia, soon for Microsoft, Intel, RIM and even Apple! [Feb 21, 2011] című bejegyzésemet trendkövető blogomon.]

… a Microsoft és Nokia összefogás természetes partnerkapcsolatot képvisel. … Először is gondoljunk az eszköztapasztalatokra, ahol szinte ikonszerű hardware és hihetetlenül magas ipari forma / dizájn színvonal jön a Nokia-tól, melyet a jövő egyik vezető operációs rendszer platformjával egyesítünk … és mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy mit is jelent az, amikor mindezt még a jelenleginél is szélesebben és az árkontinuum tekintetében lefelé irányuló módon alkalmazzuk majd … A szimmetria rendkívüli esetéről és a kapcsolat egymást kiegészítő voltáról van itt szó.

A szimmetria második megnyilvánulása a Nokiától jövő globális befolyás, forgalmazási kiterjedés, márka elismertség és termékvolumen, mellyel erősíteni tudjuk a Windows ökoszisztémát, miközben a Microsofttól segítséget kapunk ahhoz, hogy megfelelően szembenézzünk néhány kihívással, ami természetesen az USA piacára való újbóli belépésünkre vonatkozik.

Természetesen a szimmetria harmadik megnyilvánulása a szolgáltatások területére vonatkozik. … A Nokiától jön a térkép alapú navigáció (mapping), a hely alapú szolgáltatások, a helyi hirdetések képessége, és különféle más dolgok, egyesítve olyan dolgokkal, mint a Bing keresőszolgáltatások, az Office információs termelékenységi (productivity) szolgáltatásai, az Xbox, és különféle más dolgok.

Ld. Steve Ballmer MWC 2011-es előadását melynek keretében Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója jellemezte így a létrejött közös erőfeszítést.

At itt említett, rendkívüli szimmetriát a feb 11-i bejelentés befektetői köröknek szóló eseményén (ún. Nokia – Capital Markets Day-én) kiadott “Nokia Strategy and Financial Briefing by Stephen Elop” anyag az alábbi ábrával szemlélteti:

Nokia - Microsoft Strategic Symmetry for the 3d Smartphone Ecosystem Globally -- 11-Feb-2011

Tehát nem egyszerűen a Windows Phone platform Nokia palettára való felvételéről van szó, hanem egy mindezt jóval meghaladó, a két cég eddigi platformjain létrejött ökoszisztéma és befolyás mindenre kiterjedő egyesítéséről annak érdekében, hogy az Apple és a Google ökoszisztémák mellett legyen egy azokénál jóval kedvezőbb és többre képes, harmadik ökoszisztéma is. A fejlesztői ökoszisztéma természetesen része, de csak egy része, minden platform ökoszisztémának.

A külső szemlélők, véleményformálók és internetes hozzászólók viszont – szinte kivétel nélkül – figyelmen kívül hagyják a fenti ökoszisztéma szempontot, és még a szűken vett értelmű telefonplatform szempontjából is – nemes egyszerűséggel – a Symbian halálaként értékelik a bejelentést. Eközben olyan kemény piaci tényekről feledkeznek meg például mint, hogy a Nokia a nem okos telefonok piacán vezető helyet foglal el (353 millió nem Symbian-os Nokia telefon szemben a második helyen álló Samsung 258 millónyi nem okos telefonával 2010-ben), amihez képest kevesebb (2010-ben 100 millió) Symbian okostelefonnal ugyanakkor szintén vezető helyen van a Nokia, sőt a továbbiakban is rendkívül meghatározó piaci befolyással bír majd. Ez utóbbit mutatja kiválóan a teljes gyártási lánc 2011-es felkészülési adatain alapuló előrejelzés:

Ezért nem véletlen, hogy a Nokia számára új, Windows Phone platform nem a Symbian egyszerű halálát jelentő elemként illeszkedik be az új kínálati stratégiába, hanem a következőképpen:

1. Mobil telefonok

A jelenlegi S40 (Series 40) termékek vonala*, mely 2002. március 12-én indult a Nokia Nokia C3-01, X3-03, C3-00 as the flagship of S40-- Feb-20117210-es telefonnal és eddig 183 féle készülék formájában került piacra. Pillanatnyilag a család zászlóshajói a Magyarországon is széles körben ismert, sőt reklámozott C3-01, X3-02 és C3-00 modellek. Közös bennük az, hogy Java-s fejlesztői platformjuk van, a legújabbaknál annak hatodik kiadása. Lehetőség még a Flash Light vagy a web alapú programozás is. Az S40 valójában egy fejlesztői platform.

[* Ide tartozik még az Series 30-as szoftver platform is. A jelenlegi S30-as készülékek – Európában a Nokia 1616 és 1800, ennél kisebb igényű piacokon a Nokia 1280 is – rendkívül korlátosak, így esetükben nincs MMS, e-mail, chat, beépített kamera, internet böngésző, zenei lejátszó, Bluetooth, GPRS, és EDGE.]

Stephen Elop Nokia vezérigazgató szerint:

Akármennyire is nyomjuk lefelé ár tekintetében a Symbian-t és/vagy a Windows Phone-t (mely ugyancsak gyorsan fog majd ár tekintetében lefelé menni) mindig is lesz majd ez az alsóbb szintű kínálat, ami a költségek tekintetében leginkább optimalizált megközelítést fejezi ki. Így a Series 40 és ennek utódai [melyekről egyelőre sem a vezérigazgató sem maga a Nokia nem beszél], valamint ezen a területen végzett új tevékenységünk továbbra is fontos részei lesznek jövőbeli stratégiánknak. … Ezt mi a “következő milliárd stratégiának” nevezzük, ami az első mobil élmények megszerzésére és az árkontinuum legalsó részére irányul.

Ezen telefonok piacán tehát a Nokia nem tervezi a Windows Phone platform megjelentetését. Platformként egyelőre minden marad a régiben, beleértve a szolgáltatásokat, a Java-s mellett a böngészős (Flash Light és webes) fejlesztéseket, az ezekhez kapcsolódó külső innovációt, és persze a kínálat jövőbeli megújításának bármilyen lehetőségét. A befektetőknek szóló  “Nokia Strategy and Financial Briefing by Stephen Elop” anyagban az alábbi ábrával szemléltetette ezt a Nokia:

Nokia Mobile Phones Strategy -- 11-Feb-2011

Egy másik, “Nokia Strategy and Financial Briefing by Timo Ihamuotila [ő a pénzügyi vezérigazgató helyettes]” prezentációs anyag pedig a következőképpen illusztrálja a Nokia stratégiát:

Nokia Mobile Phones - Web for the Next Billion -- 11-Feb-2011

Vegyük észre, hogy itt marad a fejlődő (különösen BRIC – Brasil, Russia, India, China) piacokra való, ország és kultúra specifikus orientáció (mint különleges Nokia erősség), valamint az Ovi és más Nokia szellemi tulajdonok szerepe.

2. Okos telefonok

A jelenlegi Symbian-os, pontosabban S60 (Series 60) és Symbian^3 termékekNokia C7-00, E7-00, C6-01 as the flagship of Symbian (S40 and Symbian^3-- Feb-2011 vonala, mely 2001. november 19-én indult az S60-as Nokia 7650-es telefonnal, illetve 2010. április 27-én a Symbian^3-as Nokia N8-00 modellel. Eddig 108 féle készülék. Pillanatnyilag ennek a kínálati családnak a C7-00, az E7-00 és a C6-01 a zászlóshajói. Mindhárom Symbian^3-as és 2010. szeptember 14-én jelent meg (ld. Nokia expands Symbian^3 family with Nokia E7, Nokia C6-01 and Nokia C7).

Valójában fejlesztői platform szempontból nagyon közelálló dolgokról beszélünk, amelyek megfelelnek a Symbian operációs rendszer és a ráépülő felhasználói felület megoldások következőek szerinti evolúciójának:

 Symbian OS 6.1   -  Series 60 v1.0
 Symbina OS 7.0s  -  Series 60 2nd edition
 Symbian OS 7.0s  -  Series 60 2nd edition Feature Pack 1
 Symbian OS 8.0a  -  Series 60 2nd edition Feature Pack 2
 Symbian OS 8.1a  -  Series 60 2nd edition Feature Pack 3
 Symbian OS 9.1   -  S60 3rd edition
 Symbian OS 9.2   -  S60 3rd edition Feature Pack 1
 Symbian OS 9.3   -  S60 3rd edition Feature Pack 2
 Symbian OS 9.4   -  S60 5th edition                      = Symbian^1
(Symbian OS 9.5)  - (S60 5th+)                            - Symbian^2
(Symbian OS 9.6)  - (S60 5th+)                            - Symbian^3

Ld. Difference between Symbian^3 and Symbian Series 60 5th [Jan 17, 2011], ahol megjegyzik, hogy a Symbian^1 és a Symbian^2 még nem teljesen nyílt forráskódú változatai voltak annak, ami már a nyílt forráskód koncepció keretében jött a Symbian Foundation-től. A Symbian^3 az első teljes mértékben nyílt forráskódú változat volt, amit a Symbian^4-nek kellett volna követni, de a Nokia 2010 őszén úgy döntött, hogy nem fogja a “…^n” megkülönböztető jegyet a továbbiakban használni, hanem csak egyszerűen a Symbian-t.

Valójában tehát ezen telefonok közös jellemzője a Symbian, mint fejlesztési platform. Ez eredendően natív C++ programozásra készült, amit a Symbian operációs rendszerére épülő Qt keretrendszer könnyít meg és ennek 4.7-es változatában jelent meg 2010 szeptemberében a felhasználói felület gyors kialakítását támogató Qt Quick, ami a QML nyelv (Nokia: “Intuitive language based on JavaScript”) segítségével a UI deklaratív fejlesztését teszi lehetővé.

A QML-hez szkript nyelvként JavaScript-et használnak. További fontos Qt Quick összetevők a Qt Creator 2.1 (Nokia: “Shared tools for developers and designers”) és az új Qt Declarative modul (Nokia: “Boost QML applications with C++”). Az alábbi, mindössze másfél perces videó nagyon ismerős dolgokat mutat be a Qt Quick-ről a Microsoft .NET-et, azon belül WPF-et vagy Silverlight-ot használó fejlesztőknek is (részletek az Exporting QML from Photoshop and GIMP [Oct 19, 2010] című bejegyzésben):

A Nokia eddigi stratégiai elképzelése az volt, hogy a Qt-t még a Windows, Mac OS X, Linux, Solaris, HP-UX, és több X11-el bíró Unix változaton is kínálni fogja. Ennek megfelelően alakították a Qt architektúrát és fejlesztették azt nyílt forráskódú megoldásként (vegyük észre, hogy a Symbian mellett a MeeGo-hoz is használta a Nokia a Qt-t, később látni fogjuk, hogy ez milyen hosszú távú túlélési lehetőségeket nyújt a Qt-nek, vagy legalább is a QML-nek):

Nokia Qt Architecture -- 23-Jan-2011

A Symbian-on a C++ és a Qt mellett még további lehetőség a Java, a Flash Light vagy a web alapú programozás is. Az utóbbi esetben egy speciális lehetőség az ún. Web Runtime (WRT) használata.

A Nokia fentiekben körvonalazott, eddigi okos telefon kínálatát a Windows Phone platform a következőképpen érinti a február 11-i, új Nokia stratégia bejelentése szerint:

A Windows Phone lesz a Nokia elsődleges okostelefon platformja. … a Symbian koncessziós (franchise) platform lesz, kiaknázva az eddigi invesztíciókat további érték kinyerése céljából. A stratégia üzletileg is tekintettel van arra, ami a 200 millió Symbian tulajdonos piaci meglétének (installed base) megtartása és átmentése szempontjából szükséges. A Nokia körülbelül 150 millió újabb Symbian mobiltelefon értékesítésére számít az elkövetkező években.

A Windows Phone platform a bevezetőben említett harmadik okostelefon ökoszisztema globális kialakításában játszik majd szerepet. Stephen Elop Nokia vezérigazgató szerint ezen belül a platform továbbfejlesztésében is részt vesznek majd:

A Nokia és a Microsoft közötti kapcsolat speciális részét képezi az is, hogy a [z üzleti/piaci] tervezés, a [termék] dizájn és tervezés, és minden más téren szerzett tapasztalatainkkal hozzájáruljunk ahhoz, hogy a Windows Phone termék ne csak prémium termék legyen, hanem – a Symbian-hoz hasonlóan – az árkontinuum jóval alsóbb fekvésű részeibe is behatoljon. Majd látni fogják, hogy ezt a Windows Phone-nal is megtesszük, mégpedig igen agresszív módon.

Közzé is tettek néhány első termékkoncepciót:

Ami a Symbian platformot illeti annak távlati kifuttatásáról számoltak be a befektetőknek, amit a következő ábrával illusztráltak egy másik, “Nokia Strategy and Financial Briefing by Timo Ihamuotila [ő a pénzügyi vezérigazgató helyettes]” prezentációs anyagban (itt vegyük észre azt is, hogy még hosszú távon sem számolnak az “egyszerű” mobil telefon kínálatból jövő bevételek 40% alá csökkenésével, továbbá a jelenlegi MeeGo-ból illetve annak folyományaiból származó bevételeket itt nem vették figyelembe) :

Nokia Mobile Devices Net Sales Mix in Perspective -- 11-Feb-2011

Tekintettel arra, hogy a Nokia 2010-ben 100 millió Symbian okostelefont adott el, és még az utolsó negyedévben is 36,1%-al növekedett Symbian telefonjainak előző évi hasonló időszakkal szembeni eladása, ez minimálisan azt jelenti számomra, hogy még 2012-ben is igen komoly Symbian eladással számol a cég (a Nokia gyártóbázisok 120 millióra készültek fel 2011-ben, míg az összes Android-os 130 millióra, az Apple kapacitások pedig 70 millióra). A Symbian fejlesztéseket pedig még legalább 2-3 évig fenn kell ezek után is tartania (hiszen a Symbian installed base-t életciklusának végéig támogatnia kell). Mindez együttesen azt is jelenti nekem, hogy egyrészt legalább egy éve van a Nokia-nak arra, hogy a Qt platform-ról a Windows Phone platformra való migrációhoz is megfelelő eszközöket készítsen (gondoljunk például a Qt QML nyelvének viszonylag könnyű .NET-es megvalósíthatóságára, míg a Qt keretrendszer más részein alapuló kód migrációjára tool-okat lehet fejleszteni), másrészt a Nokia Qt fejlesztők tovább dolgozhatnak ezen a platformon, mert reális lesz számukra az addig elkészített Qt alkalmazásaik Windows Phone-ra való migrációja.

Még magának az üzleti világnak szóló, párhuzamos Nokia bejelentés is így fogalmaz ebben a vonatkozásban:

A 2011-es és 2012-es éveket átmenetinek tartja a Nokia abban az értelemben, hogy a Microsofttal együtt tervezett, nyerő ökoszisztéma kiépítésébe invesztál a vállalat.

(Nokia expects 2011 and 2012 to be transition years, as the company invests to build the planned winning ecosystem with Microsoft.)

Ezalatt az átmeneti két év alatt tehát még messzemenően invesztálnia kell a Nokiának a Symbian fejlesztői ökoszisztémába is, hiszen enélkül elveszíti azt az értéket, amit a jelenlegi Symbian ökoszisztéma továbbfejlesztésével a Microsofttal közösen felépítendő, új ökoszisztémába átvihetne. Ezzel pedig az új ökoszisztéma is jóval kisebb hatású lenne, szélső esetben nem is bizonyulna nyerőnek az Apple-ével és a Google-ével szemben.

Efelől nem is hagyott kétséget Jo Harlow, aki  február 13-i sajtókonferencián így nyilatkozott erről (ld. Nokia Press Conference, bite-size [Feb 21, 2010], az eredeti angolban, mivel ezen részletek kevésbé fontosak):

02:10 Symbian is a franchise platform. So what means is that we will be making significant short term investments in the Symbian platform so that we and our customers can harvest the value that the Symbian platform offers. So what does that mean, what kind of investments are we going to make? First of all, we will be making investments in a series of devices that will be launched in the months to come and beyond. We will also be investing in the hardware platform in terms of GHz plus processing capability as well as significant improvements in graphic speed.

03:03 In addition to that we will making investments in UI improvements that will give a whole new fresh look and feel to the Symbian UI, making it more accessible to even more consumers. And those improvements will be delivered via a series of software releases and updates in the upcoming weeks and months.

03:30 These investments are what gives us the confidence that we will be able to ship volumes of Symbian devices in the coming months and years, in addition it gives us the ability to carefully manage the transition between Symbian and Windows Phone.

Amihez Elop a következőt tette hozzá:

Könnyen összejön vagy negyedmilliárd Symbian eszköz, amely már a felhasználóknál van, vagy pedig a jövőben hozzájuk kerül, és melyeken Qt keretrendszer lesz a szállított [szoftver] részeként. Ez óriási lehetőség a fejlesztők számára, egy olyan lehetőség, melynek kihasználását az előttünk hónapok, negyedévek és évek során továbbra is ösztönözni, előmozdítani fogunk. Tehát ez egy igen nagy [üzleti] lehetőség [a fejlesztők számára is].

04:32 There are easily of a quarter of billion symbian devices that are either existing or in the future that will have the Qt framework as part of what we ship. That is a huge opportunity for developers and one that we’ll be continuing to encourage for many months quarters and years ahead. So that is a big opportunity.

Nagyfokú Symbian befektetésekkel lehet tehát még számolni ebben az évben legalább, míg az igazi átmenet jövőre kezdődik, és szvsz akár másfél évig is eltart majd (eközben is még jelentős lesz a Symbian/Qt támogatás). Ennek hossza nagymértékben függ majd attól, hogy mennyire gyorsan sikerül felfuttatni a Nokia Windows Phone világforgalmát arra a piaci részesedési szintre, amit az Androiddal szemben a Nokia szükségesnek tart.

3. Future disruptions (jövőbeli szétbomlások, megszakadások)

Eként tekint a Nokia azokra a jövőbe irányuló termék lehetőségekre / piaci változásokra, amelyek révén szétbomlik/szétbomolhat a fentiekben vázolt fennálló termékrendszere (azaz a jelenleg mobil telefonokból és az okos telefonokból álló kettősség) és amelyek révén az egyes termékvonalak addigi üzleti potenciálja is megszakadhat, negatív irányban változhat.

Ennek a stratégiai irányvonalnak 2005-re nyúlik vissza a gyökere, amikor a folytatásban Maemo-nak nevezett, Linux alapú Nokia Internet Tablet 2005 szoftverrel felszerelt Nokia 770 Internet Tablet piacra került (ld. A New Product Category – The Nokia 770 Internet Tablet Starts Shipping [Nov 7, 2005]). Folytatásként további négy mobil számítógép jelent meg, most már Maemo platformon, legutoljára a Nokia 900 2009 augusztusában. Egy évvel a mostani, Microsofttal közös összefogás előtt a Nokia az Intellel állt össze, annak Moblin elnevezésű Linux kezdeményezését a saját Maemo kezdeményezésével egyesítve MeeGo név alatt (ld. Intel and Nokia merge software platforms for future computing devices [Feb 15, 2010]). A közös fejlesztés több hardver architektúra támogatására irányult a lehető legszélesebb eszköz kontextusban, beleértve a zsebbe helyezhető mobil számítógépeket, netbook-okat, tableteket, média telefonokat, Internet kapcsolatú TV-ket, és járművekbe építhető információs és szórakoztató rendszereket.

A Meamo platformon is a Qt keretrendszer a leghatékonyabb fejlesztő környezet, mellette pedig a Linux környezetekre jellemző Open GL, Gecko 1.9.2, illetve egy sor keretrendszer segíti a fejlesztést.

A MeeGo-hoz még nem jelent meg Nokia termék, bár a Nokia 900–at használják a MeeGo fejlesztésben Nokia részről közreműködők (az N900-hoz ugyanakkor már tavaly sem igérték a MeeGo-t, ld. Nokia Says “No Commercial Meego Release For Nokia N900″). A The Linux Foundation égisze alatt folyó, nyílt forrású platformfejlesztés első évének eredményeiről már a Nokia-Microsoft bejelentés után jelent meg egy 16 oldalas összefoglaló [Feb 16, 2011]:
Happy 1 Year Anniversary, MeeGo!

12 Months Since the Project Announcement:

Where Are We and What’s New in MeeGo 1.1?

Ebben teljesen Nokia hozzájárulásként a következőket említik (ld. 7. oldal):

Key Feature Explanation Related Upstream Project
Qt 4.7 and Qt-mobility 1.0.2 Provides a rich set of APIs for creating compelling applications that include location, sensors, contacts, and messaging http://developer.qt.nokia.com/wiki/QtWebKit
QtWebKit 2.1 Qt port of WebKit http://developer.qt.nokia.com/wiki/QtWebKit

vagyis a Qt ismét a leghatékonyabb MeeGo fejlesztői felület, legalábbis a Nokia eddigi szándékai szerint.

A születésnapi brossúra legvégén a következő szöveg található (a kiemelés tőlem származik):

MeeGo will be deployed across many computing device types – including pocketable mobile computers, netbooks, tablets, mediaphones, connected TVs and in-vehicle infotainment systems, and brings together the leaders in computing and mobile communications as the project’s backers.

Vagyis a Nokia eddig – az Intel-lel együtt – messze fő támogatója volt a MeeGo fejlesztésének. A Technical Steering Group vezetői, mint “jóindulatú diktátotok” is ettől két cégtől kerültek ki (ld. Governance). Ugyanakkor rendkívül sok helyről kapott még további támogatást (ld. Public Support for MeeGo illetve a The Linux Foundation webhelyén: Public Support for the MeeGo Project [April 11, 2011]). Kérdés, hogy ezek után milyen mértékben szándékozik támogatni a Nokia a MeeGo fejlesztést?

A legegyértelműbb választ ismét a “Nokia Strategy and Financial Briefing by Timo Ihamuotila [ő a pénzügyi vezérigazgató helyettes]” prezentációs anyag adja meg, ezúttal két ábra formájában. Az elsőn azt ábrázolják, hogy a Nokia két önálló profitközpontja (P&L center) hogyan használja megosztva a cég stratégiai erőforrásait:

Nokia's Strategic Business Setup -- 11-Feb-2011

Az okos telefonok üzleti területét tehát az annál lehető legszélesebb értelmű “okos eszközök” (smart devices) terület részeként kezeli tehát a jövőben is a Nokia, amit egyelőre számára a MeeGo platformon megvalósítható termékek képviselnek.

A második ábrán azt látjuk, hogy miként változik az ilyen felállású, két üzletág szempontjából a számukra közvetlenül jelentkező kutatási és fejlesztési befektetés hosszabb távra nézve a 2010-eshez képest:

Nokia's 'Direct R&D' Investment Focus -- 11-Feb-2011

Ami rögtön feltűnik az a 2010-es “okos eszközök”, azaz Symbian és MeeGo irányú K+F befektetések hosszabb távú lecsökkenése a felére olyképpen, hogy a Symbian költéseket majd teljes egészében kiváltja a Windows Phone költés. Ezen közben bármi is váltja ki, vagy MeeGo-n belül alakítja át (hiszen ugyanolyan színű) a 2010-es MeeGo költést az annak csak kb. 30%-a lesz hosszabb távon. A hosszabb távot én – a korábbiakban kifejtetteknek megfelelően – 2-3 évre teszem attól függően, hogy mennyire gyorsan sikerül felfuttatni a Nokia Windows Phone világforgalmát arra a piaci részesedési szintre, amit az Androiddal szemben a Nokia szükségesnek tart.

A szolgáltatások rész is valamelyest csökken majd, míg a mobil telefonok, a “következő milliárd stratégia” területére fordított összegek jelentősen, mintegy 30%-al nőnek majd.

Az ilyen, közvetlen K+F költések ugyanakkor összeségében a Nokia szerint hozzávetőleg 35%-kal lesznek hosszabb távon csökkenthetők. Mindebből egyébként kiválóan látszik az a gazdasági számítás, ami a Nokia részéről a Microsofttal való megállapodás mögött van. Miközben az eddig K+F szempontból “alultáplált” mobil telefon üzletág jelentős többletekhez jut majd, a Microsoft Windows Phone K+F erőforrásainak bevonása az okos telefon üzletágat úgy juttatja az eddigieknél jobb K+F pozícióba, hogy a Nokia közvetlen K+F ráfordításai igen jelentősen, kb. 35%-al lesznek majd csökkenthetők hosszabb távra nézve. Nyilvánvaló, hogy az alternatívaként hónapokig vizsgált Google/Android féle megoldásból sem a K+F, sem pedig – a még ennél is fontosabb – elérhető piaci részesedés, valamint ebből adódó forgalmi volumen kalkulációból rosszabb eredmény jött ki a Nokia számára.

Visszatérve az “okos eszközök” üzletágra eső “future disruptions” (jövőbeli szétbomlások, megszakadások) K+F kérdéseire, erről a következőképpen nyilatkozott Stephen Elop Nokia vezérigazgató:

A “B Terv” az, hogy az “A Tervet” tegyük sikeressé. Csak azért, hogy ez világos legyen. Amit most teszünk az nem a MeeGo “B Tervként” való kezelése. A MeeGo és a kapcsolatos fejlesztési munkák szempontjából azon gondolkodunk, hogy mi is a következő generáció. Tehát ahhoz képest, hogy a mai versenyben három “versenyló” van – a Windows Phone, az Android és az Apple – mi jön ezután, mi is a következő fő disruption, azaz szétbomlási/megszakadási hullám, üzleti és technológiai értelemben egyaránt?

A február 11-i, új Nokia stratégia bejelentése szerint:

Az új stratégia keretében a MeeGo nyílt forrású, mobil operációs rendszer projektté alakul át. A MeeGo fokozott súlyt helyez majd a következő generációs eszközök, platformok és felhasználói tapasztalat megoldások (user experiences) hosszabb távú, piaci feltárására. A Nokia változatlanul tervezi egy MeeGo vonatkozású termék szállítását ezév későbbi időszakában.

Amihez a február 13-i sajtókonferencián (ld. Nokia Press Conference, bite-size [Feb 21, 2010]) Elop a következőt tette hozzá (a Qt Symbian kapcsolatú, változatlan fontosságának már ott említett hangsúlyozását követően):

Ugyancsak tudni kell, hogy az ebben az évben piacra kerülő MeeGo eszközünk a Qt keretrendszer előnyeinek kihasználásra épül, és így [a fejlesztőknek] azon eszközön is lehetőség[ük] lesz majd dolgozni.

04:53 It is also the case that the MeeGo device that will ship this year will also take advantage the Qt framework, so there’s an opportunity to work with it there as well.

A jelenlegi Symbian / MeeGo Qt szinten dolgozó fejlesztői tehát meglehetősen komoly biztonságban érezhetik magukat az eddig használt fejlesztési platform vonatkozásában, az év során megjelenő új Nokia MeeGo eszközben lévő új lehetőségek kihasználásával pedig igen hosszú távon is kapcsolódhatnak a Nokia “okos eszközeinek” jövőjéhez.

De mi is várható a majd még most megjelenő, új Nokia Meego eszköztől? Ennek részleteibe nem mennék bele,, hanem csak idéznék trendkövető blogom Nokia to enter design pattern competition for 2011 smartphones with MeeGo [Dec 9, 2010] című bejegyzéséből (eredeti angolban, mivel ezen részletek fő témánk szempontjából kevésbé fontosak):

Nokia is recognizing two already dominant design pattern candidates for mobile phones: Apple iOS and the similar to each other in this respect Nokia Symbian and Android. Then there is also a recent third pattern from Microsoft, with unknown yet success, and Nokia itself is preparing to launch a fourth one with its MeeGo platform as a highly important strategic bet by the company. Note: Version 1.2 of MeeGo OS is scheduled for April 2011 but the smartphone product won’t happen, either on Intel or ARM until around June 2011. See my post on Intel Oak Trail to beat ARM with MeeGo specific prices [Nov 25] This is all according to its SVP Design and User Experience, Marko Ahtisaari [the indicated timing is for the video record of his plenary speech at LeWeb 2010 on Dec 8, also linked later on]:

1.  [2:25] Elegant, simple, extremely blown out – the iOS design pattern. Essentially a screen or screens full of apps and a physical homekey like the mouse key. You click it, you take your hand off the screen to do something on the screen, then may leave to go home. Beautifully elegant, extremely simple to learn with a few steps. And think of a forefront of a house where if you want to go from the kitchen to the dining room you know how you go to the front door. And if after dinner you want to go to the living room you again know how to do that, you go to the front door. Of course the physical button is this mouse click has been loaded with more and more functionality, but essentially a beatifully elegant system that is fantastically constrained. [3:18]. 2.  Multiple personizable homescreens where the bet is that the process of personalizing (filling out these home screens) is so simple and organic that it just happens over time and you end up using the device by these home screens – the pattern shared by both Symbian and Android, also the fastest growing pattern. There is not only one physical button but there are many, in fact there are many different configurations that are quite fragmented, as many people commented. And there is some way to flip to where you launch apps, but essentially it is about these personalizable home screens for both shortcuts and live information, or using tabs or so on those widgets. [4:08]
3.  [4:20] Windows Phone 7 has introduced an interesting new pattern, too early to tell [how successful it will be]. But it just shows that there is demand for other patterns. [4:26] One important remark by Sofpedia’s Nokia Poised to Change Mobile UI Approach with MeeGo Devices [Dec 8] report: “Marko Ahtisaari suggests that the future would bring different UI patterns to devices, and that one of them would be based on notifications. Microsoft’s new Windows Phone 7 OS was built based on notifications.” 4.  [4:28] This is basically what is the design team in the Nokia Design Studios is spending most of its time on doing: is introducing a new pattern. This will be launched with MeeGo in 2011. … [To give the idea:] … If you look at touchscreen immersive experiences, so most touchscreen devices, and what you start thinking is this way: you will see this at every single moment – so you walk in Paris, you see in cafe, [where] you see a couple [who] have been together for 10-15 years – they will be there head down, pitching and zooming. Touchscreen interfaces are immersive, they require our full attention. [5.15] I think we are missing a trick and also we are not doing good enough design unless we give people their head up again. What do I mean by that? Better one-handed use, better ways to use the devices, without them demanding our full attention. This means more eye contact, more ability to be present both with the people you are around, with right now the physical environment, as well as when you are navigating the physical environment and using maps. I think this giving people their head-up again is extremely important. [5:45]

For the rest of the talk it is better to continue with a summarized transcript like reporting Live at LeWeb: Marko Ahtisaari [Dec 8] from Nokia Conversations, the official Nokia blog:

Marko Ahtisaari és szervezete egyébként igen kiemelkedő helyen szerepel a Nokia új struktúrájában (bár a Nokia Leadership Team-nek még nem lett tagja). Ismét a “Nokia Strategy and Financial Briefing by Stephen Elop” című anyagból vett alábbi ábra szemlélteti ezt a legjobban:

Nokia Organization Structure -- 11-Feb-2011

[Vegyük észre a 2008-ban felvásárolt NAVTEQ önálló leányvállalati helyét is. Nem kevesebb, mint 8,1 milliárd dollár ellenében jutott hozzá annak idején a Nokia. Ez a cég a térkép alapú navigáció (mapping), a hely alapú szolgáltatások, valamint a helyi hirdetések képessége révén jön a Nokia-Microsoft összefogásba, mivel a terület legerősebb vállalata. Ennek egyik legutóbbi példája: A First-of-Its-Kind Location-Based Mobile Advertising Trial in Germany [July, 2010].]

Záró gondolatok:

A Nokia stratégiájában annyi változott, hogy a Nokia Windows Phone-ok várható megjelenésével az Apple iPhone-ok és a Nokia Symbian-ok, valamint a Google Android okostelefonok felhasználó rendszerén túlmutató, pillanatnyilag a legkorszerűbbnek számító felhasználói megoldással bíró és perspektivikus okos telefon vonal kerül majd, nagy tömegben a piacra. Olyan telefon, amelynél nem lesznek azok a jelentős verzionáltsági problémák, amelyek a 2.2-es Androidra tervezett telefonok megjelenéséig rendre fennáltak (vagyis szoftver upgrade és user interface különbözőségi problémák). A célt Stephen Elop Nokia vezérigazgató még ebben az évben szeretné elérni, mégpedig jóval a jelenlegi, prémium WP7 árszint alatti kinálatban is, ahogyan az egyébként az S60-as Symbian okostelefonok kínálatában jól megfigyelhető.

Itt megjegyzendő, hogy például a T-Mobile kínálatában a legalacsonyabb S60/Symbian, tehát a belépési szint most a Nokia 5230 Navi készüléket jelenti, Domino feltöltőkártyás csomagban 34 eFt-os áron. A konkurrens Android termékek (belépési szint, hasonló hálózati és kamera alapjellemzőkkel és Domino csomagban): LG Optimus GT540 (nem számszerűsített Android verzióval, ami nem sok jót ígér) 41 eFt-ért és a ZTE Blade (Android 2.1!) 43 eFt-ért. A T-Mobile Pulse Mini persze csak 30 eFt (ez a Kínában forgalmazott, Huawei U8110, nem számszerűsített Android verzióval, csak nálunk a mobilszolgáltató saját márkája alatt), tehát van még hova lefelé menni a márkás gyártóknak. Ha ehhez hozzávesszük a jelenleg a T-Mobile-nál kapható WP7-es okos telefonok árait, akkor érzékelhetjük igazán a jelenleg fennálló, tetemes árkülönbséget: az előző készülékekhez hasonló hálózati jellemzőkkel, de 5 MP-s kamerával rendelkező Samsung Omnia 7 Domino feltöltőkártyás csomagban 90 eFt, míg a hálózati szempontból még HSUPA-val és kamera tekintetésben 8MP-sel rendelkező HTC 7 Mozart ugyancsak ilyen csomagban 130 eFt.

Nyilvánvaló, hogy a novemberben megjelent WP7-es telefonokat úgy a Samsung, mint a HTC (és másutt nyilván a Dell és az LG is) a teljes telefonkínálata szempontjából árazta be, és piaci újdonságként nyugodtan prémium kategóriás termékként hozhatták ki, hiszen teljes okostelefon forgalmukat nem ezzel szándékoztak megcsinálni. Meg vagyok róla győződve, hogy a mostani Nokia-Microsoft összefogás nélkül ezen a gyakorlaton csak igen lassan változtattak volna, és akkor is először a lehetőségek szerinti közékategóriában tartották volna a WP7 belépési szintjét, hiszen az óriási Android telefon konkurrencia következtében Androidos lett volna a középkategória alatti tömegkínálatuk. Nos ezen változtat most drámai módon a Nokia-Microsoft összefogás!

További információ:

Be aware of ZTE et al. and white-box (Shanzhai) vendors: Wake up call now for Nokia, soon for Microsoft, Intel, RIM and even Apple! [Feb 21, 2011] című bejegyzésem trendkövető blogomon. Ehhez kapcsolódóan ajánlanám a Shanzhai jelenséggel roppant helyesen foglalkozó, évek óta Kínában dolgozó Holch Gábor Miért hamisítanak a kínaiak? [2010. február 23.] című blogbejegyzéséből vett alábbi részletet, amit éppen most fedeztem fel a magyar weben (a szerző kaliberéről sok érdekességet elárul egyébként a Gabor Holch: Certified Management Consultant [Nov 10, 2008] című angol nyelvű blogbejegyzés, vagy a Cikkek Magyarul lista):

4. Shan Zhai, avagy a kínai Tenkes Kapitánya

A végére hagyom, de talán a legérdekesebbnek tartom a Shan Zhai (ejtsd: „san dzsaj”), vagyis hegyi banditák hagyományát. A régi időkben a Shan Zhai közösségek Robin Hood-szerű kultikus figurák voltak, akik a gazdagok, elsősorban a központi hatalom megkopasztásával kerültek a helyi hierarchia élére. Hamisítottak mindent: pénzt, császári pecsétet, bort, régiséget, és a nyereségből birodalmat építettek. A mai CD és elektronikai hamisítványok készítői bevallottan a Shan Zhai hagyományt követik, sokan közülük legendás haramiák leszármazottainak kiáltják ki magukat. Ha bejön a haramia-üzlet, a vezérek legális céget alapítanak és a Shan Zhai pénzt öt-tíz év alatt tisztára mossák. Ahogy az utóbbi száz évben Afganisztánban sem akar gyökeret verni a liberális demokrácia, ahhoz is kell majd egy kis idő, hogy a szecsuáni hegyekben szorgoskodó kínai betyárok megbízható adóbevallást készítsenek.

Nokia to enter design pattern competition for 2011 smartphones with MeeGo [Dec 9, 2011] című bejegyzésem trendkövető blogomon.

image

Windows Phone Newsroom

What the Nokia Deal Means for Microsoft Developers [Feb 11, 2011]

Accelerating the Windows Phone Ecosystem [Feb 14, 2011]

Building the Next Great Mobile Software Developer Opportunity [Feb 14, 2011], amiből igen fontos részlet:

… we want to make clear that our alliance represents a long-term commitment to developers. Nokia developers working with Qt or Java will continue to do so and enjoy healthy demand for those. Nokia has an installed base of 225 million Symbian devices, and plans to sell 150 million more, and Series 40 has an addressable market of 600 million devices today. Nokia continue to enhance and innovate on those platforms and in Qt tools. Nokia, and now Microsoft, are committed to making sure that your contributions to and investments in the Nokia ecosystem will be worthwhile. In the coming weeks we will provide more information about programs that will help you access the Symbian and Qt opportunities more effectively.

Nokia’s Windows Phone portfolio will support the existing, free Windows Phone Developer Tools. Nokia and Microsoft will support Symbian developers wishing to port their application to Windows Phone. Both Nokia and Microsoft manage rich application and game commerce platforms in Ovi Store and the Windows Phone Marketplace. We believe that both platforms bring distinct strengths to the alliance, and we are planning to combine these strengths into a single great commerce experience for developers and consumers alike.

Microsoft Shows New Features and Future Direction as Momentum Builds for Windows Phone 7 [Feb 14, 2011]

Microsoft Reveals Windows Phone 7 and Kinect Demo [Feb 14, 2011]

Steve Ballmer, Joe Belfiore: Mobile World Congress 2011

A Microsoft kijelölte a Windows Phone sikerének útját [Microsoft Magyarország sajtóközlemény, 2011. február 15.]

Leépítésekre készül a Nokia [2011, február 11.]:

“Jelentős létszámcsökkentést” jelentett be Stephen Elop, a Nokia Corp. új vezérigazgatója telekommunikációs szakemberek előtt pénteken Londonban. A leépítések pontos részleteit egy későbbi időpontban teszi közzé a Nokia. A vállalat alkalmazásában 2010 végén 132.500 dolgozó állt. A vezérigazgató szerint a Nokia túl magas költségekkel dolgozik és ezért megtakarításokat tart szükségesnek.

Az MTI érdeklődésére a cég komáromi gyárát érintő esetleges leépítésről Simai Anna, a Nokia Magyarország kommunikációs vezetője csupán annyit mondott, ők sem tudnak többet a hivatalos bejelentésnél. A Figyelő TOP 100 tavaly júliusban azt közölte cégbírósági adatok alapján, hogy a Nokia Komárom Kft. árbevétele 1.075,5 milliárd forint volt 2009-ben, miközben adózott eredménye 42 milliárd forintot tett ki. A társaság 2009 januárjában 6.000 főt alkalmazott Magyarországon, ebből 5.500-at Komáromban.

[Welcome to All About Symbian. ] We are the world’s biggest community site and portal for smartphones running the Symbian OS, with over 1.5 million visitors each month. We provide an independent source of news, reviews, feature aticles, a forum and much more to the Symbian ecosystem.

Understanding Nokia’s smartphone strategy decision [Feb 24, 2011] (emphasis is mine):

Conclusion

For me, the discussion around Nokia’s smartphone strategy decision comes down to this simple question: Could Nokia be successful in the smart devices space by following a ‘go it alone’ strategy? There are two answers to this question, each of which leads to a different strategy. If yes, continue the Symbian-MeeGo-Qt strategy. If no, a strategic partnership with Microsoft and a switch to Windows Phone offers the best way forward. In both cases, Nokia will need to improve upon its execution.

The trouble is that there are so many factors and uncertainties involved that it is just not possible to give an absolute answer to the question above. To an extent, it means the decision then comes down to assessing relative risk and potential return.

It is possible to make a strong case that Symbian-MeeGo-Qt remains a viable option from a pure technology perspective; indeed, it may even be the most technically advanced. Symbian’s sophistication remains undiminished and MeeGo’s scope, philosophy and architecture seems well equipped to address a multi device segment world. However, the ecosystem factor means that this is not enough on its own.

In the smartphone space, who are Nokia’s biggest competitors? Answer – Google and Apple, and perhaps RIM too. The current competiveness of iOS, Blackberry and Android devices is of course, in part, related to their hardware and software functionality, but it does seem that their most significant difference to Nokia is their surrounding ecosystems.

This lends heavyweight support to the argument that the smart devices space has indeed become a battle of ecosystems. It means that to be competitive you have to have a viable and sustainable ecosystem and, as such, it becomes the critical factor in deciding what strategy to follow.

Nokia’s track record in building its own ecosystem has been mixed. With the limited time available, it is difficult to see how it could change this on the scale required to be competitive. Part of the problem here is that the ever increasing competencies required to build an ecosystem make it difficult for any company to succeed alone.

Participating in a jointly built ecosystem with Microsoft makes a lot of sense. The companies are complimentary; with the obvious exception of mobile operating systems themselves, there is surprisingly little overlap. Each company has assets that the other needs – meaning that there’s a mutual dependency and joint equity in the ecosystem. Nokia becomes the dominant manufacturer in the ecosystem almost immediately and is able to have meaningful differentiation from its main Android and iOS competitors. As a secondary consideration, a joint approach also arguably allows Nokia to concentrate on what it is best at, rather than spreading itself too thinly.

So in assessing the relative risks and potential return between the two strategies, my opinion is that by following the ‘go it alone strategy’ Nokia would see a continued gradual decline in the face of intense competition and a less competitive surrounding ecosystem. By contrast, partnering with Microsoft offers Nokia the opportunity, although not the guarantee, to reverse its recent decline and potentially return to its dominant position in mobile.

Undoubtedly, Nokia is taking a big gamble with its new smartphone strategy.  Inevitably, questions get raised around the wisdom of partnering with Microsoft. Some of the concerns are addressed by appreciating that Microsoft is a changed company in the light of the rise of Google and other competitors. Furthermore, this is a partnership of a bigger scale and more equal footing than anything else Microsoft has done in mobile. But I think there is another factor to consider; namely that this strategic partnership is just as important for Microsoft as it is for Nokia.

Nokia provides Microsoft with the swing factor; taking Microsoft from an also ran to a serious challenger in the mobile ecosystem war. Bearing in mind the important role mobile is certain to play in the evolution of the tech landscape over the next decade, this is, for Microsoft, an almost priceless opportunity. If it can’t succeed with Nokia in mobile, it will not succeed with anyone. It’s no exaggeration to say a failure to perform in the mobile would have dire consequences for the future of Microsoft as a whole. Nokia clearly are taking an enormous bet on their new strategy, but I think the stakes are just as high for Microsoft.

Ultimately this mutual dependency is why I think Microsoft and Nokia will give everything they can to make this partnership succeed. And it’s why I think these two giants will ultimately find success together.

Rafe Blandford, All About Symbian, 24 Feb 2011

image
Nokia CEO Stephen Elop rallies troops in brutally honest ‘burning platform’ memo? (update: it’s real!) [Feb 8, 2011]

Nokia tells investors that 2011 and 2012 will be ‘transition years’ [Feb 11, 2011]

Live from Nokia’s Capital Markets Day! [Feb 11, 2011]

Nokia execs reshuffled in Microsoft-centered Elopcalypse [Feb 11, 2011]

Nokia: Symbian and MeeGo not dead yet, still shipping this year (updated) [Feb 11, 2011]

Nokia to developers: no Qt for Windows Phone development [Feb 11, 2011]

Nokia Q&A reveals more MeeGo details and tablet plans — says Android ‘risk of commodification was very high’ [Feb 11, 2011]

Nokia will be able to customize ‘everything’ in Windows Phone 7, but likely won’t [Feb 11, 2011]

Live from ‘An Evening With Nokia’ at MWC 2011! [i.e. from the press event, Feb 13, 2011]
Nokia hints we’ll see first Windows Phone 7 device this year [on the press event, Feb 13, 2011]
Nokia: ‘Our first priority is beating Android’ [on the press event, Feb 13, 2011]
Live from Steve Ballmer’s MWC 2011 keynote! [Feb 14, 2011]
The Engadget Interview: Nokia CEO Stephen Elop talks Microsoft, Symbian, MeeGo, and Windows Phone

[Feb 15, 2011]

Debunk: Elop never said Microsoft is paying Nokia billions of dollars to use Windows Phone [Feb 15, 2011]
Nokia CEO: cheap Windows Phones can come ‘very quickly’ [Feb 19, 2011]

Nokia sneaks a look at new Symbian UI during China event [Feb 24, 2011]

image

Nokia and Microsoft announce plans for a broad strategic partnership to build a new global ecosystem [Feb 11, 2011]

Nokia provides financial targets and forecasts linked to new strategy [Feb 11, 2011]

Nokia outlines new strategy, introduces new leadership, operational structure [Feb 11, 2011]

image

Open Letter from CEO Stephen Elop, Nokia and CEO Steve Ballmer, Microsoft [Feb 11, 2011]

Stephen Elop and Steve Ballmer answer questions from Nokia Conversations readers [Feb 11, 2011]

Five reasons to get excited about a Microsoft partnership [Feb 11, 2011]: Great Usability … Gaming at the next level … Office … Media centre … Mobile Email … And of course there’s more

Welcome to the Third Ecosystem [Feb 11, 2011]

Nokia’s decision – the blogosphere’s verdict [Feb 16, 2011]

Opportunities in the third ecosystem [Feb 23, 2011]

Nokia Strategy and Financial Briefing [Feb 11, 2011]

Nokia Strategy and Financial Briefing by Stephen Elop [Feb 11, 2011]

Nokia Strategy and Financial Briefing by Timo Ihamuotila [pénzügyi vezérigazgató helyettes, Feb 11, 2011]

Mobile Phones: The Next Billion [Feb 11, 2011]

Stephen Elop’s Nokia Press Conference at MWC [Feb 14, 2011]

Nokia Press Conference, bite-size [Feb 21, 2011]

Q&A videos, break down [Feb 22, 2011]

Building the next great mobile software developer opportunity [Feb 14, 2011]

What is the Future of Qt? [Feb 12, 2011]

Nokia new strategic direction. What is the future for Qt? [Feb 12, 2011]

The future for Qt, MeeGo and Symbian – CTO Rich Green explains [Feb 16, 2011]

Rich Green [Nokia CTO] at Nokia Developer Day [Feb 23, 2011]

Tero Ojanpera: our partnership and the opportunity for services [Feb 14, 2011]

image
Qt (framework) [Wikipedia, különösen jó információ a rengeteg nyelvi binding-ról]

Nokia Releases Qt 4.7 [Sept 21, 2010]

Qt Whitepaper [Sept 21, 2010]

Modular Class Library

Introduction to Qt Quick for C++ Developers [Sept 9, 2010]

Introduction to the QML Language

Update on Qt [Feb 14, 2011]

Más

Nokiáról általában és érdekességek [2011. február 2.]

Nokia Ovi Maps – jobb, mint a Google Maps? [2010. január 26.]

9 hozzászólás to “Nokia-Microsoft általában és fejlesztői szempontból”

  1. Kedves Sándor és olvasók, akiket a Shan Zhai és hasonló témák bővebben is érdekelnek! A cikkben idészett blog a http://nagyfalat.blog.hu címen fut tovább, gazdasági és társadalmi szemszögből is boncolgatva, hogy mit jelent számunkra Kína.

    Örülök, hogy szakember szemmel is hasznos volt a bejegyzés!

    Üdv, Gábor

    • Kedves Gábor, az igazság az, hogy az ICT szektorban 2010-ben kezdődött sorsdöntő változások egyik főszereplője Kína (az egész, Tajvanostul, mindenestül). Tavaly nyáron elindított trendkövető blogom (Experiencing the Cloud) ezért nem kevesebb, mint 15 (terjedelmileg “óriás” méretű) bejegyzésben összegzi a Kína oldaláról jövő, vagy legalábbis Kínát nagy mértékben érintő / részvételét mutató, de az egészet befolyásoló történeseket. Ld. ezek listáját.

      Ezek között a legutóbbi (ami egyébként messze a legnagyobb terjedelmű) adott alkalmat, illetve ennek kapcsán egyenesen kellett belevenni ezt a Shanzhai jelenséget (amiről persze az általam használt forrásokban már több, mint fél éve rendszeresen olvastam). Ld. Be aware of ZTE et al. and white-box (Shanzhai) vendors: Wake up call now for Nokia, soon for Microsoft, Intel, RIM and even Apple!

      Angolul pedig azért, mert igazság szerint a trendkövetővel elsősorban saját magam számára gyűjtöm össze az információt. Ezért sincs általában saját megfogalmazásra “átköltve” mindaz, amit egy adott aktuális témában összegyűjtök. Az más csak hab a tortán, amikor egyre növekszik az olvasottság (jelenleg napi 100 feletti view) és jönnek elismerések is rendesen. Pl. a Marvell beaten by Chinese chipmakers in sub 1,000 yuan handset procurement tender of China Mobile-re ez jött:

      7gphone says:
      November 24, 2010 at 5:53 am

      I like knowledge. From the Internet. Article content. Trip. Technique and other
      Your website. It is one web. I see. And thank you very much for the article

      nacsa says:
      November 24, 2010 at 10:08 am

      The truth is that between Nov 2009 and June 2010 I’ve recognized the three technologies “fueling” the cloud and then decided to maintain a blog along these dimensions for myself, also opened up for the others. It is good to learn along the way that some people in the “wild” web find this collected information useful for themselves as well.

      Másrészről az igazság az, hogy ahol valóban kívülre irányuló szándékkal publikálok aktuális külhoni történéseket, ráadásul saját honfitársaimnak (hogy segítsünk magunkon), ott nem egyszer előfordul olyan reakció is, mint pl. éppen ebben az esetben is: ld. prog.hu » Társalgó » Nokia-Microsoft általában és fejlesztői szempont.. » Előzmények.

      Azért írtam erről részletesebben mert a magam részéről őszintén lenyűgözött az, amit itthon, nem csak a nagyfalatban, hanem pl. a HVG-n keresztül is tájékoztatásként írtál (ezért sajnálom, hogy én csak most, amikor megírtam a fenti magyar bejegyzést és kiváncsi lette, van e Shanzhai-ról valami magyarul, nos csak akkor találtam rá írásaidra, látszik nem vagyok HVG olvasó) . Rám mint olvasóra mindig számíthatsz! Remélem azt is, hogy egyre többen lesznek a hazai ICT, de különösen a tanácsadói szakmában, akik kihasználják önzetlen informálási gesztusaidat. (Remélem, hogy azt is minél többen megértik, hogy milyen kincs az a honfitárs, aki kínaiul is perfekt és ráadásul az üzleti tanácsadók ottani társaságának egyetlen nem kínai tagja.)

      Üdv és további minden jót

      Sándor

  2. […] nagyobb az elterjedtsége. Az utóbbi különösen a Nokia-Microsoft platformösszefogás (ld. Nokia-Microsoft általában és fejlesztői szempontból)  következtében fog már 2012 elejére komoly mértékben […]

  3. […] feb 25-i: Nokia-Microsoft általában és fejlesztői szempontból […]

  4. […] feb 25-i: Nokia-Microsoft általában és fejlesztői szempontból című bejegyzésemben pedig ennek az óriási jelentőségű, a Windows Phone 7 jövőbeli sorsát […]

  5. […] – detailed information in English: Nokia Lumia (Windows Phone 7) value proposition [Oct 26, 2011] – Nokia-Microsoft általában és fejlesztői szempontból (2011. február 25.) – The high-end Windows Phone 7.5 (Mango) marketing [Sept 4, 2011] – Microsoft […]

  6. […] év elején, amikor a Nokia meghozta a Windows Phone melletti döntését. További információ: Nokia-Microsoft általában és fejlesztői szempontból (2011. február 25.). Az eltelt majd 14 hónap azonban nem változtatott lényegében a Nokia […]

  7. […] a mai mobil számítástechnikai forradalomban? (Szoftver aktualitások, 2012, április 16.) – Nokia-Microsoft általában és fejlesztői szempontból (Szoftver aktualitások, 2011. február 25.) – The future of consumer legacy of immersive […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: